TARTALOM: TERMÉKEK LEGÚJABB FEJLESZTÉSEK PROMÓCIÓ MÁRKA ÉRTÉK
TECHNOLÓGIÁK
TÖRTÉNET
Adolf Dassler, az adidas legendás alapítója 1900. november 3-án született a németországi Herzogenaurachban, a helyi pékmester legidôsebb fiaként. Az elsô világháború után a frontvonalról hazatérve azonban nem folytatta a családi hagyományt, hanem cipészműhelyt nyitott és sportcipôket kezdett készíteni. Elve az volt, hogy minden sportolónak a lehetô legjobb, speciálisan a saját sportja igényei szerint kialakított cipôt kell viselnie, amely a sérülésektôl is megóvja viselôjét. Alapanyag tekintetében jó darabig nem volt túl sok választása: a háború után tömegével megmaradt sátorponyvákat használta fel. A futóknak elôször az 1928-as amszterdami olimpián volt alkalmuk élesben is kipróbálni Adi Dassler lábbelijeit, a 30-as évek közepére pedig már tizenegy sportág képviselôi hordták a harmincféle modell valamelyikét. A II. világháború pusztításai a céget is megviselték, csak 1948-ban tudott újra megindulni a termelés. Ekkor vette fel a vállalat a máig használatos nevét, amely az alapító vezeték- és keresztnevének elsô szótagjaiból áll. Egy évvel késôbb Adi Dassler bejegyeztette a legendás háromcsíkos márkajelzést. 1954-ben a német válogatott azzal nyerte meg a labdarúgó-világbajnokságot, hogy a játékosok a magyarok elleni döntô félidejében hosszabb stoplit cseréltek adidas cipôikre.
Tovább a termékekhez>>>
TERMÉKEK
Adi Dassler mindig is élen járt az innovációban: az ô nevéhez fűzôdnek az elsô, sportágakra szabott speciális cipôk, az elsô cserélhetô stoplis cipô, az elsô alacsony szárú kosarascipô és még sorolhatnánk. Az adidas a cipôk kialakítása során maximálisan figyelembe veszi a sportolók igényeit. Így született számos legenda, köztük a ma újra felfedezett Rome futócipô, amely az 1960-as római olimpiára készült, vagy az alacsony bokájú kosárlabdás cipô, a Superstar, amely elôször 1969-ben került az üzletek polcaira. 1994-ben pedig megszületett a Predator nevű, forradalmian új futballcipô. Az adidas termékpalettája jelenleg három markánsan elkülöníthetô divízióra osztható: a “Sport Performance” középpontjában változatlanul a teljesítmény, a siker és az innováció áll. Ez a koncepció az, amelyben a leginkább érzékelhetô Adi Dassler öröksége, a sportteljesítmények iránti szenvedély és a “Mindörökké sport” szlogen valódi jelentése. A klasszikus, úgynevezett trefoil-logóval ellátott “Sport Heritage” divízió a versenysport helyett már sokkal inkább a hétköznapi emberek mai életszemléletét és világát célozza meg. Ez az a stílus, amely az “old school” és a retrohullámot meglovagolva újra trendivé emeli az egykor újdonságnak számító darabokat, amelyek hétköznapi, utcai viseletként hordva elsôsorban az önkifejezést, az eredetiséget helyezik a középpontba. Az adidas harmadik termékcsoportja az elismert japán divattervezô, Yohji Yamamoto által alkotott, nálunk egyelôre még különlegességnek számító “Sport Style”, amelynek koncepcióját a sport és a legújabb divat futurisztikus találkozása ihlette.
Tovább a termékekhez>>>
LEGÚJABB FEJLESZTÉSEK
Az adidasnak van egy nyíltan hangoztatott kötelezettségvállalása a fogyasztók felé: minden évben piacra dob legalább egy olyan vadonatúj fejlesztést, amely ámulatba ejti a világot. Ezt a célt az adidas eddig még minden évben túlteljesítette. A németországi, scheinfeldi központban tesztelik az új modellek prototípusait, és itt készülnek a speciális, méretre gyártott termékek az olimpiai sportolók számára (a vívástól kezdve a birkózáson és a súlyemelésen át egészen a bobig). A legfrissebb innovációk terjedelmes listájából mindenképpen kiemelésre érdemes a számítógép által vezérelt, “adidas 1″ névre keresztelt futócipô, amely mágneses érzékelôrendszer és mikroprocesszor segítségével állítja be lépésrôl lépésre az optimális párnázottsági szintet. Továbbá a Ground Control System™ elnevezésű lengéscsillapító rendszer, amely a cipôk sarkába épített, vízszintesen is elmozdulni képes elemek révén minden eddiginél nagyobb stabilitást és biztonságérzetet ad futás közben. A ruházat terén legalább ennyire forradalmi újdonság a Clima 365™, amely a test hôelvezetési képességét feltérképezve, az űrtechnológiából átvett elemek segítségével tetôtôl talpig folyamatosan optimális értéken tartja a testhômérsékletet, hogy viselôje bármilyen idôjárási körülmények között a legjobb teljesítményt nyújthassa. Az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Roteiro™, a Futball Európa-bajnokság hivatalos labdája, ami a világon az elsô, külsô varrás nélkül készült futball-labda.
Tovább a termékekhez>>>
PROMÓCIÓ
Az ösztönzés nem csak elméleti: az adidas megalakulásától fogva nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlásnevelés, a nemzeti sportszövetségek és az olimpiai, illetve a paralimpiai mozgalom támogatására. Mivel a futball kiemelt szerepet játszik az adidas életében, ezért a sztárjátékosok (Beckham, Raul, Zidane), a sztárcsapatok (Real Madrid, Bayern München,AC Milan) és a nemzeti labdarúgó-válogatottak (Franciaország, Németország, Magyarország) mellett természetesen a hazai utánpótlás-nevelés ügyét is komolyan szolgálja. Az elmúlt években sikerrel megrendezett adidas Predator gyermektornák, a Bozsik-, a Góliátés a Héraklész-programok, valamint a rászorult gyermekekkel foglalkozó Kézenfogva Alapítvány szponzoraként az adidas hitet tesz amellett, hogy a jövô generációjának támogatása éppolyan fontos, mint a jelen élsportjáé.
Amióta az adidas elôször szállított sportruházatot az 1928-as amszterdami olimpiára, a világ legnagyobb sportseregszemléje sem képzelhetô el a vállalat nélkül. A 2004-es athéni olimpián az adidasban versenyzô sportolók összesen 147 arany-, 128 ezüst- és 148 bronzérmet nyertek, ezzel az adidas a sportszergyártók képzeletbeli dicsôségtábláját magasan nyerné. Az olimpia 28 sportágából csak a vitorlázás és a lovaglás nem “adidas-szám”, a többit a vállalat közel másfél millió termékkel támogatta a különbözô szakszövetségeken keresztül. Például csak labdából mintegy 1300 darab pattogott az olimpia különbözô helyszínein. Az adidas 1968 óta megszakítás nélkül a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos szállítója és gyémántfokozatú támogatója. Lassan már az is tradícióvá válik, hogy a vállalat és a MOB mindig az éppen aktuális olimpia helyszínén jelenti be a következô 4 éves olimpiai ciklus támogatásáról szóló megállapodást.
MÁRKAÉRTÉK
Az adidas a világ egyik legpatinásabb, legnépszerűbb és legismertebb, de mindenképpen a legtekintélyesebb múlttal és a legjelentôsebb tradíciókkal rendelkezô sportszermárkája. Neve egyet jelent a sport iránti elkötelezett szenvedéllyel. Nem csoda, hiszen a cég egykori legendás alapítója és névadója, Adi Dassler maga is szenvedélyesen szeretett minden sportágat. Az adidas célja, hogy a sport iránti elkötelezett odaadástól hajtva a világ elsô számú sportszergyártója legyen. Az adidas alapértékei a sport szenvedélyes szeretete, az elhivatottság, az eredetiség, a folyamatos innováció és az inspiráció. Az inspiráció, amely folyamatosan jobb és jobb teljesítmény elérésére és új kihívásokra ösztönöz mindenkit, aki magára ölti a legendás “háromcsíkos” márka bármely darabját. A folyamatos, céltudatos fejlesztésnek és nem utolsósorban a divat, a “lifestyle” és a városi célközönség igényei iránti fokozott érzékenységnek köszönhetôen a márka folyamatosan fiatalodik. Az elsôdleges célcsoportot már azok a 16-21 éves, nyitott gondolkodású, városi fiatalok jelentik, akik számára a sport mellett a zene, a divat és az aktuális kulturális trendek is fontosak az életben. Ebben persze a megváltozott kommunikációs stílusnak és a fiatalodó, szélesedô termékskálának is jelentôs szerepe van.
2004 világszerte az “Impossible Is Nothing”, vagyis a “lehetetlen nem létezik”-mottó jegyében telt a vállalatnál. A látványos és olykor meghökkentô elemeket sem nélkülözô kampány óriási sikerrel zajlott, a világ számos reklámfesztiválján söpörte be az elismeréseket, pl. a reklámszakma Oscarjának tartott cannes- i reklámfesztiválon 10 díjat is nyert. A legendás nemzetközi sportolók (többek közt Muhammad Ali és lánya, Laila Ali, David Beckham, Ian Thorpe, Maurice Greene, stb…) részvételével zajló kampány az emberiség fejlôdésének egyik legfontosabb üzenetét hirdeti: a vágyat, hogy olyan hosszú távú célokat tűzzünk ki magunk elé, amelyek akár a saját korlátainkon is túlmutatnak. Ezen kampány keretében került fel a budapesti Skála Metro áruház üvegfelületére is David Beckham képe és a kampány hivatalos “mantrája”. A hirdetés nemcsak a mérete miatt volt különleges látványosság, hanem azért is, mert a Skála Metro üvegfalát eddig senkinek nem sikerült reklámcélokra felhasználnia. De a “lehetetlen nem létezik” hangzatos jelszava nemcsak a hivatásos sportolókra vonatkozik, hanem mindannyiunkra. Mindenkinek kell hogy legyenek olyan céljai, amelyek aktivizálják a benne rejlô energiákat, és amelyek a fizikai és mentális fejlôdésünket szolgálják. Az adidas nem véletlenül állítja mindannyiunk elé példaképnek a 92 éves indiai Fauja Singh urat, aki 89 évesen kezdett el maratoni futással foglalkozni, és azóta több mint 1 órát javított a legjobb idején. Az adidas nem egyszerűen csak egy márka. Az adidas maga a sport. Mindörökké sport.

this is a great subject to discuss, i am glad you mentioned it so we can solve our doubts.http://www.bancodonordeste.net
highly interesting many thanks, there’s no doubt that your trusty followers may want even more reviews like this carry on the excellent work.http://www.camacasal.com